Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!

A világ minden pontján másképpen csengenek ezek a szavak. Másképp éljük meg szabadságban és rabságban, egészségben vagy betegségben, örömben vagy bánatban, egyedül vagy egy közösség tagjaként. Krisztus feltámadt! Életünk szegletköve, bizonyossága, axiómája. Alku nélküli tétele ez a hitnek, amely Isten ajándéka. 

A húsvét az élet igazi értelmének a felismerése. A személyes kapcsolat Istennel közösséget szül, egyházi közösséget, ahol aki hisz, az nincs egyedül. 

A legenda szerint egy alkalommal, mikor Szent Mártont megkísértette a Sátán és Krisztus képében jelent meg előtte, Márton kérdőre vonta és sebeit kereste. Az Ördög a mennyei dicsőségre hivatkozott, hogy ott már nincsenek sebek, mire Márton erélyesen válaszolt: – Én csak olyan Krisztusban hiszek, aki magán hordozza a sebeit! Ezekre a szavakra a Sátánról lehullt a lepel.

Húsvét az élet, önmagunk és mások okozta sebeink fényességes gyógyulása. Ez nem terápiás gyógyulás, hanem az újjáteremtett élet általi gyógyulás, amit visszakaptunk a keresztséggel. Hiszen nem a kereszt miatt neveztetünk keresztényeknek, hanem Krisztushoz tartozásunk miatt, ki-ki a maga ereje, intenzitása, készsége és vágyakozása által.