Alázat, sportszerűség és figyelmesség – a kisújszállási lakásotthonunkban élő, 17 éves focista, Csala Patrik mindezen tulajdonságokkal rendelkezik és kiemelkedő eredményeket ér el a sportágban.
Gyermekünk 2021-ben lett igazolt játékos, a Kumánia Kisújszállás csapatát erősíti. A serdülő korosztályban kezdett, majd fellépett az ifikhez. A csapat nyugodtan támaszkodhat a fiatal csatár tehetségére, aki 35 gólig jutott a nemrég lezárult szezonban. A társaság a tabella 2. helyéig menetelt.
– 5 éves korom óta szeretek focizni. Még édesapámról ragadt rám a sportág iránti rajongás. Egyfajta megnyugvással tölt el, mikor pályára léphetek - fogalmazott Patrik.
Fiatalunk kiemelkedő tehetségére a közelmúltban a felnőtt csapat edzője is felfigyelt és - annak ellenére, hogy Patrik még nem töltötte be a 18. életévét - játéklehetőséget ajánlott neki az idősebbek között.
– Nagyon jól vette az akadályokat Patrik. Előfordult már, hogy végigjátszotta a 90 percet és gólt is szerzett. Ritka, hogy valaki ilyen fiatalon már a felnőtt keretet is erősítse – mondta Csillag Sándor, játékos, edző. A gárda a megyei I. osztályban a negyedik helyen zárt és a magyar kupa főtáblájára is felkerült, így nyár végétől igen komoly csapatok ellen játszhatnak majd.
– A kisújszállási lakásotthon több fiatal lakójának szemében Patrik egyfajta példakép. Társai figyelemmel kísérik pályafutását és olyan is van, aki az ő hatására kezdett el focizni – hangsúlyozta büszkén Csipes Diána, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei lakásotthonaink szakmai vezetője.