Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/IMG_3661.jpg

A húsvéti idő húsvétvasárnaptól egészen pünkösdvasárnapig, a Szentlélek kiáradásának ünnepéig tart. Az ÁGOTA Közösség 14 gyermeke Magyarné Bussay Ágnes nevelőszülői tanácsadó, és pasztorációs csoportunk kíséretében a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunfélegyházára látogatott, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepéről, és az ahhoz kapcsolódó eseményekről, szokásokról beszélgessen.

A programsorozat ajándékozással kezdődött. A városból és környékéről érkező fiatalok Tatárné Kapus Éva Gyermekszív imák című könyvét vehették a kezükbe, amelyben őszinte, reményteljes gyermeki fohászok, versek és imák olvashatók. 

A résztvevők ezután egy húsvéti teszten tehették próbára tudásukat, felkészültségüket. Gyermekeink ügyesen meg is találták a helyes válaszokat a kvízkérdésekre. 

Az agytorna után egy szentmise következett, amelyet Hajagos Gyula atya, a Szent István-templom plébánosa celebrált. Az atya prédikációjában a húsvéti ünnepkörről beszélt fiataljainknak, akik nagy érdeklődéssel hallgatták a történeteket és sok érdekes információval gazdagodtak. 

A rendezvény végén Gyula atya sem maradt ajándék nélkül, vendégeitől ugyanis átvehetett egy példányt az ÁGOTA Közösség büszkesége, a 18 éves Katona Katalin által írt Utazás a tengeremen című verseskötetből. 

Dlubala Róbert, a pasztorációs csoport munkatársa úgy fogalmazott, igyekeztek sok élményt belesűríteni ebbe a Kiskunfélegyházán eltöltött napba.

– Az volt a célunk hogy az általam „aprószenteknek” nevezett gyermekeink találkozzanak egymással, számot adjanak ismereteikről, és persze új dolgokat is tanuljanak. A program arra is jó lehetőséget adott, hogy közös imával, méltóképpen megemlékezzünk a húsvéti ünnepkörről – mondta.

/media/uploads/images/post_upload/Fb_20240506_2.png
HetI Útravaló - 2024. 17. HÉT
/media/uploads/images/post_upload/SAC_0931.jpg
Verssel köszöntötték nevelőszüleiket az ÁGOTA Közösség Tolna vármegyei fiataljai
/media/uploads/images/post_upload/nlsz_291.jpg
Az ÁGOTA Közösség fiataljai a Nemzeti Lovas Színház meghívására a budapesti Kincsem Parkba látogattak egy felejthetetlen előadásra