Főként a megyeszékhelyeket és Budapestet érintő, örökbefogadást népszerűsítő programsorozatot indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ennek keretében a szegedi ÁGOTA Alapítványt 25 millió forinttal támogatják.
A pénzből Szegeden is számos fórumon, óriásplakátokon és a médiában is felhívják majd a társadalom figyelmét arra, hogy többen merjenek vállalkozni a gyermekek, fiatalok családba történő befogadására. A kampány során minden nagyvárosban tartanak konferenciát, ahol elmondják, milyen állami és szakmai segítség, illetve lehetőség van az örökbefogadásra.
Kothencz János, a Az ÁGOTA Alapítvány vezetője a Rádió 88-nak elmondta: azt szorgalmazzák, hogy a gyerekek kerüljenek ki az intézményi nevelésből, mert minden gyermeknek családban van a helye". Elsősorban a nevelőszülői hivatást vállalók és a befogadói szülői közösségek jöhetnek szóba a tartós nevelésbe vett gyermekek esetében.
Az elmúlt időszakban megszervezett integrációs közösségi programsorozatoknak köszönhetően negyedannyi idő alatt megháromszorozódott a nevelőszülőnek jelentkezők száma.
A programsorozat legfontosabb célja, hogy tájékoztassa az embereket az örökbefogadás lehetőségeiről, és felszámolja a téma kapcsán kialakult tévhiteket. Mert bár sokan vannak, akik vállalnák, hogy családjukba fogadnak állami gondozásban élő gyermekeket, de a szakemberek szerint tájékozottságuk nem kielégítő a témában.
Nagyon sokszor nevelőszülői hivatás vállalni vágyó emberek nem tudják elképzelni magukról, hogy ez a lehetőség nekik is megadatik, csak azért, mert lakótelepi negyedben élnek. Bizony el kell magyarázni az embereknek, hogy a saját gyermeke mellé a családba fogadhat ilyen fiatalt. Nagyon sokan tájékozatlanok és ezt kell nekünk az ismeret átadásával felszámolnunk" vázolta a problémát és a lehetséges megoldását Kothencz János.
Az május 31-ig tartó országos kampány tapasztalatait 3. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencián osztják meg egymással a résztvevők május 9-én a szegedi dóban.
2013. január 4., péntek, 19:16