Már régóta tradíció az ÁGOTA táborban, hogy a 7. napon a szentmisét követően Roma estet tartanak. A programot lázas készülődés előzte meg, a gyerekek az önkéntesek segítségével egész nap próbáltak.
Az idei rendezvényen a roma és a magyar kultúra párhuzamait mutatták be, amely az összetartozás élményét éreztette meg a gyerekekkel a szeretet, a család, a bizalom értékein keresztül.
Az est házigazdái autentikus önkénteseink voltak: Bereczki Anikó és Fehér Mihály. Utóbbi elmondta, ő is jó pár évvel ezelőtt itt a táborban ismerkedett meg a roma kultúrával, a zenével. Saját maga tanulta meg az eredeti roma táncokat, ezt szeretné továbbadni sorstársainak.
A beköszönés magyar és lovári nyelven is elhangzott, majd váltva roma és magyar táncokat láthattak a résztvevők. A táncok között a gyerekek ismertetőt hallottak a roma szokásokról, hagyományokról.
Az est közös táncházzal zárult, amelyen a tábor apraja-nagyja részt vett!
Köszönjük a közreműködést Goda Katának és a Tiszavirág Néptáncegyesület tagjainak, valamint Rácz Szilárdnak.