A környezetvédelmi programsorozatunk első állomása ÁGOTA Falván volt, ahol a gyermekekkel együtt, közösen szépítettük közös otthonunkat. Gyomláltunk, gereblyéztünk, gyűjtöttük a törmeléket, mindezt vidám hangulatban. A gyermekeinket megtanítjuk a környezettudatos életre, és együtt gyakoroljuk ennek a művelését is. A munkaakció során, ahol közel 400 fiatal és felnőtt vett részt, nagyon sok dolgot tanulhattunk egymástól is. A gyerekektől rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk erről a napról. A Váradi családban élő gyermekeket kérdezve csupa jó dolgot osztottak meg velünk jelenlegi élethelyzetükről és a jövőbeli terveikről is. Mihály Bálint, már egy éve Váradi Márknál nevelkedik. "Az ÁGOTA a családom. Márk és a családja nagyon sokat segítettek nekem. Nagyon jól érzem magam náluk." Amikor jövőbeni terveiről kérdeztük, azt mondta, hogy célja a folytonos tökéletesedés, és azt is megtudtuk, hogy a Grosics Akadémiára szeretne menni továbbtanulni. Ugyanígy akadémia-beli tervei vannak Fejes Bencének is, aki Váradi Andrásnénál nevelkedik immár harmadik éve. "Ez az én életem. Az ÁGOTA. Azt hittem, hogy nem lesz könnyű távol a vérszerinti családomtól, de azt kell, hogy mondjam, hogy sokkal jobb itt nekem." A fiúk ÁGOTA Falváról is mondtak néhány gondolatot. Nagyon örülnek, hogy ők is tehetnek érte, illetve nagyon várják már, hogy az ÁGOTA Táborok helyszíne legyen.