Loading in progress...
EN | HU
Bank account: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/BC5K8514.jpg

 Az ÁGOTA Közösség fontos feladatának tekinti azt, hogy tagjai időről időre megtapasztalhassák az összetartozás élményét. Többek között ezért is rendszeresen szerveznek olyan rendezvényeket, ahol átélhetik ezt az érzést a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek és nevelőszülőik egyaránt.

Legutóbb Vértesszőlősön, a bowling pályán jött össze a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Komárom-Esztergom megyei csapata, több, mint száz gyermekkel.  Már az elején érződött, hogy jó buli lesz, a gyerekek önfeledten vették birtokba a pályát, különböző ügyességi játékokat, játszási lehetőségeket. Egy-egy jól sikerült gurítást hatalmas ováció fogadott.  Népszerű volt a csillámtetováló hölgy, Királyvári Dóra, aki maga is nevelőszülő. 

Szakál Károlyné Királyvári Dóra elmondta, bár vannak sajt gyermekei, férjével együtt mégis úgy gondolták, szeretnének még közösen gyermeket nevelni, hiszen a sajátjaik közül kettő már „kirepült”, elhagyták a szülői otthont. - Szerettünk volna még magunk körül egy kis gyerekzsivajt, a lakásunkban is volt még hely, úgy éreztük ez még kell az életünkhöz. A nevelt és a saját gyermekek jól megvannak egymással, ösztönösen összeszoktak, együtt játszanak. Összesen három saját és ugyanannyi nevelt gyermekünk van, egy 9 éves fiút és két -  5 és 7 éves  - kislányt gondozunk. Nemcsak a lakásunkban, de a szívünkben is van hely számunkra - tette még hozzá Királyvári Dóra.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Magyarországon 13 megyében. köztük Komárom-Esztergom megyében van jelen. Összese mintegy 6 ezer állami gondozottról gondoskodnak, Komárom-Esztergom megyében közel háromszáz gyermekről.  Ezek a gyerekek lakásotthonokban vagy nevelőszülőknél nevelkednek. 

- A Szent Ágota éves szinten több alkalommal szervez élményfoglalkozásokat, táborokat, üdüléseket a gyermekek számára. Vannak központi és helyi szervezésű programjaink, ez a mostani, családi napot mi szerveztük - tudtuk meg Barta Lászlótól, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató területi igazgatójától. - Célunk az is, hogy gyermekeink és nevelőcsaládjaink egy napra kiszakadjanak a mindennapok feladataiból és jól érezzék magukat a gondoskodásukban élő gyermekek társaságában - tette még hozzá Barta László.

A program keretében sütőtökös süti versenyt hirdettek meg, amelyre bárki nevezhetett a finomabbnál finomabb remekművével.  A zsűri elnöke és meghívott vendége Dr. Dombi Péter, a Szent Borbála Kórház tudományos igazgatója volt. A jól sikerült családi napon a Komárom-Esztergom megyében nevelőszülőknél és lakásotthonokban nevelkedő fiatalok töltöttek el egy vidám délutánt a Vértesszőlősi bowling pályán, ahol persze nem csupán a nagy golyókat lehetett gurítani, de sok egyéb más játékot, szabadidős tevékenységet is kipróbálhattak a gyerekek.



/media/uploads/images/post_upload/BC5K2586.jpg
Budapesten díjaztuk Pest megyei kiválóságainkat
/media/uploads/images/post_upload/BC5K2926.jpg
Ünnepi hangulatú családi nap Budapesten
/media/uploads/images/post_upload/317729620_1449655808861833_6159303521017895255_n.jpg
Egerben is díjaztuk kiválóságainkat