Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/6422294IMG20201113121320-scaled.jpg

Matkovics András testvérével, Ildikóval nevelőszülőnél nőtt fel Tiszafüreden, a huszonnégy éves fiatalember jelenleg a Debreceni Egyetemen tanul. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató tizennyolc évesen sem engedi el a fiatal felnőttek kezét: ha tanulnak, továbbra is a nevelőszülőnél maradhatnak.

Szabó Ferencné, Ilonka huszonkét éve nevelőszülő, először a Matkovics testvérpár került hozzá, majd a Fekete fiúk. Szívvel-lélekkel gondozta a rábízott gyermekeket, a négy csemete a saját unokáival nőtt fel.

– Ildikó hároméves volt, Andris alig kettő, amikor az otthonból kihoztam őket. Megözvegyültem, a gyerekeim már nagyok voltak, szerettem volna kicsikkel foglalkozni, ezért jelentkeztem. A családommal is megbeszéltem, a fiaim is testvérként fogadták a hozzánk érkezőket – kezdte a történetet Ilonka, akinek három fiától eddig hét unokája született.

– Amikor idekerültünk, mindentől féltünk. Anya szerint még a tévétől is – elevenítette fel Ildikó. Gyorsan sikerült összecsiszolódniuk: az évek alatt a gondoskodás és takarékoskodás alapjait mindannyian elsajátították. Mindig nevelőszülői felügyelettel gazdálkodtak a pénzükből, így haladtak ötről a hatra. Míg Ildikó szakmája megszerzése után házat vásárolt, addig András a továbbtanulás mellett döntött.

Ilonka elmondása szerint András egy visszafogott, csendes és végtelenül szerény fiú, aki mégis céltudatosan halad előre az életben. Az egyetem mellett munkát is vállalt.

Szabó Ferencné nevelőszülő a gyerekekkel, Matkovics Andrással és Ildikóval


– Informatikából érettségiztem, majd Egerbe jelentkeztem egy felsőfokú szakképzésre, onnan Debrecenbe mentem, most készül a diplomamunkám – mesélte András, akinek a pályaválasztás során a műszaki menedzser szak tetszett meg.

– Bármikor haza tudok menni anyához, meghallgat, és segíti a döntéseket. Mindig nagy család vett minket körül itt, sosem éreztem, hogy kívülről érkeztünk – fogalmazott a fiatalember.

A Szabó család tipikus példája annak, hogy bár a nevelőszülő csak átmeneti segítséget nyújt, előfordul, hogy a gyermekek mégis velük nőnek fel, így Ildikó és András is a megszokott családi fészekben maradhatott, ennek köszönhetően lehettek sikeres felnőttek. A szülinapokon, névnapokon és karácsonykor mindenki náluk ünnepel.

– Nagyon nehéz a mai világban egyben tartani a családot, de olyan jó, amikor tele van a ház, egy-egy alkalommal akár harmincan is ülünk az asztal körül – emelte ki Ilonka.

Mérnök, orvos, képzőművész és programtervező hallgató is akad

– Működik az utógondozotti rendszer, tanulói jogcímen például a gyermek akár harmincéves koráig a nevelőszülő háztartásában maradhat. Az utógondozott, a nevelőszülő és a hálózatot képviselő tanácsadó megegyeznek a magatartási szabályokban, és ezt egy megállapodásban rögzítik – részletezte Ráczné Csajbók Csilla, nevelőszülői tanácsadó.

Jelenleg harminchét olyan fiatalja van a szervezetnek, akik gyermekvédelmi gondoskodásban nőttek fel, és ma már felsőoktatási intézményben tanulnak. Köztük mérnök, orvos, képzőművész és programtervező informatikus hallgató is akad. A szolgáltató minden tanév elején megkérdezi egyetemistáit, mire van szükségük a tanuláshoz. A listán jellemzően okoseszközök, vagy az informatikai hátteret szolgáló laptopok és számítógépek sorakoznak, melyet a szervezet biztosít számukra.

/media/uploads/images/post_upload/DHE_6520.JPG.jpeg
Pillanatképek az ÁGOTA® Futásról VI.
/media/uploads/images/post_upload/KC2415_1904.jpg
Pillanatképek az ÁGOTA® Futásról V.
/media/uploads/images/post_upload/KC2415_1736.jpg
Pillanatképek az ÁGOTA® Futásról IV.