Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/2108278185_Kothencz.jpg

- Önök napjaink példaképei (...) az én lehetőségem az, hogy a magyar kormány nevében megköszönjem életük munkáját, a nemzet nevében pedig kifejezzem elismerésemet" - fogalmazott Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azon az ünnepségen, amelyen szervezetünk főigazgatója, Kothencz János átvette a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést.

Az augusztus 20-i, nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen adták át. Itt elhangzott: Kothencz János szociológus a gyermekvédelmi gondoskodásban élők valamint a rászoruló családok megsegítése érdekében végzett példaértékű munkájának elismeréseként kapta Áder János köztársasági elnöktől a díjat.

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója, és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója 1973-ban született Kiskunhalason. Három hónapos korában került „állami gondozásba”, a ’70-es, ’80-as évek nevelőotthonaiban töltötte gyermekkorát. Pedagógus illetve szociológus diplomáit Szegeden szerezte. Jelenleg főigazgatói munkája mellett a Gál Ferenc Egyetem címzetes egyetemi tanára. Szociálterápiás csoportterapeuta (ASIS), gyermek- és ifjúságvédelmi szakértő, aki immár több mint húsz éve tevékenykedik a gyermekvédelem területén, így szolgálja sorstársait. Kidolgozta a terapeutikus alapú KÁSZPEM® rendszer pedagógiai módszertanát, amelyet ma már a hazai és külföldi gyermekvédelmi szakellátás területein egyre szélesebb körben alkalmaznak. Számtalan hazai és nemzetközi konferencia meghívott előadója.


/media/uploads/images/post_upload/SAC_0028.jpg
Mintegy 1600-an futottak az ÁGOTA Közösség gyermekeiért Szegeden!
/media/uploads/images/post_upload/20240414103002_DHE_6458.JPG
Felpezsdült az élet Szeged szívében
/media/uploads/images/post_upload/SAC_8361.jpg
Utazás a tengeremen címmel jelent meg az ÁGOTA Közösség fiataljának verseskötete