Javaslat a gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyermekek hazagondozási folyamatának szabályozására 

Készítette:

 A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Országos Egyházi Módszertani Intézményrendszere által összehívott munkacsoport

Bevezetés

2022. április–május hónapokban tevékenykedett a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Országos Egyházi Módszertani Intézményrendszere által szervezett munkacsoport, melynek eredeti célja az volt, hogy szakmai–módszertani ajánlásokat fogalmazzon meg a gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyermekek sikeres hazagondozásának érdekében a kapcsolattartások hatékonyságának növelésére.

 A munkacsoport tevékenységében a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató munkatársai mellett részt vettek a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény, a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ és a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény munkatársai. 

A munkacsoport tagjai a munkafolyamat során ellátási formánként (gyermekotthoni/lakásotthoni és nevelőszülői ellátás) külön üléseztek, hiszen a kapcsolattartások megvalósulása ellátási formánként nagyon eltérő sajátságokat mutatnak, azonban a két csoport azonos tematika alapján haladt. 

A munkacsoport tagjai által megfogalmazott tapasztalatokat és a javaslatokat azonban nem szükséges ellátási formánként külön bemutatni, mivel a különböző ellátási formából érkező szakemberek nagyon hasonló gyakorlati tapasztalatokat osztottak meg, és azonos javaslatokat fogalmaztak meg. 

A munkacsoport által megfogalmazott tapasztalatok

A munkacsoport tagjai által legelőször és leggyakrabban megfogalmazott tapasztalat 

• a gyermekvédelmi szakellátásban a családgondozói státusz hiánya negatív irányba befolyásolja a kapcsolattartások folyamatát,
• eseti jellegű, leginkább személyfüggő az együttműködés a gyermekjóléti alapellátás szakembereivel a kapcsolattartás területén is. Gyakori jelenség, hogy a gyermekjóléti alapellátás egyáltalán nem jelenik meg a kapcsolattartás folyamatában, 
• a gyermekvédelmi gyámok szintén eseti jelleggel vesznek csak részt az kapcsolattartás folyamatában. 

Ezen három tényező együttes hatása kompetenciahatárok átlépésének dilemmájához vezet: annak érdekében, hogy a kapcsolattartások eredményesen megvalósulhassanak, a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi gyámok részéről a fel nem vállalt vagy elmaradó feladatokat/tevékenységeket gyakran az otthont nyújtó ellátás kapcsolattartásán jelen lévő szakemberek veszik át, ezzel feladat- és kompetenciaátvételre kerül sor, ami gyakran állandósul is. 

Ennek a jelenségnek súlyos visszaható hatása lehet a hazagondozás teljes folyamatára: a vérszerinti szülőkkel jellemzően az otthont nyújtó ellátás kapcsolattartáson jelen lévő szakembereivel szorosabb, bizalmasabb kapcsolata alakul ki, mint a gyermekjóléti alapellátás szakembereivel vagy a gyermekvédelmi gyámmal, a vérszerinti szülők hamarabb fordulnak a gyermekvédelmi szakellátási szakemberekhez, mint a gyermekjóléti alapellátás szakembereihez. Azonban a sikeres hazagondozáshoz általában több olyan feltétel teljesülése is szükséges, amik csak a gyermekvédelmi szakellátás szakembereitől a kapcsolattartások alkalmával kapott tanácsokkal nem érhetők el. 

A munkacsoport ülésein megfogalmazódtak olyan felvetések is, melyek a kapcsolattartások kontraproduktív voltát, illetve hatékonyságuk kérdését vizsgálták:

• Minden esetben hazagondozható-e a gyermek? Ennek ugyanis alapvetően hatása van az erőforrások felhasználására, ugyanis fennáll az erőforrás pazarlás, a szétforgácsolódás veszélye.
• A kapcsolattartás (különösen a gyakori kapcsolattartás) a szülők számára kontraproduktív is lehet: a szülő elkényelmesedik, kényelmes számára, hogy a gyermekével találkozhat, együtt lehet, azonban kötelezettségei nincsenek a gyermekkel kapcsolatban. Így kialakulhat az a helyzet, hogy a szülő számára nem is valódi cél a gyermek hazakerülése. 
• Abban az esetben, ha a kiindulási pont a heti rendszerességű kapcsolattartás és a szüneteket is otthon töltheti a gyermek, jogosnak tűnik a kérdés, hogy mi szükség van/volt a gyermek kiemelésére. 
• A korai szakasztól gyakori kapcsolattartás és hosszabb távollétek, illetve ugyanezek a hazagondozás esélye nélkül, nehezítik a beilleszkedést, és a nevelési folyamat is sérül.
• A fentiek alapján szükséges nem csak a szakellátás/nevelésben vétel/ kiemelés, hanem a kapcsolattartás céljának/célrendszerének átgondolása is. 

További gyakori tapasztalat, a kapcsolattartási és a hazagondozási folyamat előkészítettségének hiánya: 

• Kiemeléskor a gyermek nincs felkészítve arra, hogy mi vár rá, hova kerül, mi fog történni vele, hogyan tarthat kapcsolatot a szüleivel, és arról sem, hogy egyáltalán tarthat-e kapcsolatot velük. Ez mind a kapcsolattartás, mind a hazagondozás vonatkozásában nehezítő tényező.
• Kiemeléskor nem csak a gyermekek nincsenek felkészítve, de a vérszerinti szülők sem. Ők is információ hiányban vannak mind a gyermek további sorsáról, mind a saját lehetőségeikről, teendőikről, maga a kapcsolattartás mikéntjéről.
• A kapcsolattartással/hazagondozással kapcsolatban 1-1 esetben volt már példa tervezettségre. Ezekben az esetekben tisztán láthatóak és megfogalmazhatóak voltak a feladatok, megszüntethető volt a probléma, a szülői előrehaladás tervezhető és látható volt, így a szülők, az alapellátás és a gyermekvédelmi gyám is aktívabb volt. Elvétve fordul elő, hogy a hazagondozás folyamat tervezetten valósulna meg. A tervezetlenség leggyakoribb következménye, hogy a gyermek vérszerinti családjába való visszakerülése csak általános célként fogalmazódik meg, a hazagondozás érdekében konkrét lépések, eszközök és határidők nem kerülnek megfogalmazásra, és ezáltal a folyamat elnyúlik, szétfolyik: gyakran olyan érzésük van a szakembereknek, mintha folyamatosan olyan hazagondozáson dolgoznának, ami sosem valósul meg.  

A munkacsoport álláspontja szerint a kapcsolattartások sikerességét nagyban elősegíti annak előkészítettsége. Az előkészítést már javasolt a szakellátásba kerüléskor meg kell kezdeni. 

A munkacsoport tevékenységének már korai szakaszában a tapasztalatokból levonásra került az a következtetés, ami a munkacsoport további tevékenységét és a munkafolyamatot lezáró javaslat tartalmát alapvetően meghatározta: a folyamatos kapcsolattartás feltétele a hazagondozásnak, hazagondozhatóságnak, azonban nem elégséges pusztán a kapcsolattartások megvalósulása, meg kell teremteni annak beágyazottságát a folyamatba. Ennek eszköze lehet a (minél korábban) megkezdett előkészítés.

A szakirodalom áttekintése során megfogalmazódott kérdések

A munkacsoport ülések során nem csak az egyéni/intézményi tapasztalok összegyűjtésére került sor, hanem a kapcsolattartással foglalkozó szakirodalmak áttekintésére, és az azokkal kapcsolatos kérdések megvitatására is. 

A kapcsolattartásról szóló szakirodalmak többsége vagy a kapcsolattartás jogi aspektusaival/ jogi szabályozásával foglalkozik, vagy általánosságban foglalkozik a kapcsolattartás témakörével. 

A munkacsoport négy olyan szakirodalmat vitatott meg, amik részletekbe bocsátkozva is foglakoznak a kapcsolattartással:

• Szikulai István: A gyermekvédelmi szakellátás szolgáltatásainak támogató szerepe a sikeres hazagondozásban. 

In.: Szülői kompetenciafejlesztést célzó modellprogramok a gyermekjóléti szolgáltatások tárházában (szerk. Rácz Andrea), Rubeus Egyesület, Budapest, 2018. 

http://rubeus.hu/wp-content/uploads/2018/10/szuloi_kompetenciafejlesztes_rubeus_20180919.pdf

• Szarvák Mónika: A nevelőszülői ellátás sajátosságai – a gyermek kapcsolattartása, kapcsolatainak ápolása

In.: Jegyzett képesített nevelőszülői képzéshez (szerk.: Bíró Endre, Kádas István, Prókai Judit), 2015. 

• Hazagondozás, TÁMOP 5.4.1.-08/1-2009-0002 projekt azonosító számú A szociális szolgáltatások modernizációja, központi és stratégiai tervezési kapacitások megerősítése, szociálpolitikai döntések megalapozása – Szabályozási pillér (I.) projekt, Budapest, 2011. 

https://docplayer.hu/7953178-Hazagondozas-1-23-tamop-5-4-1-szocialis-es-gyermekvedelmi-szabalyozo-rendszer-kidolgozasa-piller-hazagondozas.html

• Hazagondozás – érdekellentétek és érdekegyezések a gyermekjóléti szolgálatok és a gyermekvédelmi szakszolgálatok nézőpontjából, Budapest Főváros Önkormányzat Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálata, Budapest, 2010.

http://www.macsgyoe.hu/downloads/szakmai_anyagok/hazagondozaszaro.pdf

A szakirodalmak áttekintik a kapcsolattartás 

• céljait,
• formáit,
• helyszíneit,
• közreműködőket,
• közreműködők feladatait,
• hátráltató tényezőit.

Az első három szakirodalom alapján három olyan kérdést fogalmazott meg a munkacsoport, amelyekre ezek a szakirodalmak nem terjedtek ki:

1. A kompetenciahatárok dilemmája

Leírásra kerültek az egyes szereplők feladatai, azonban arra nézve nincs iránymutatás a szakmai anyagokban, hogy amennyiben egyes feladatok nem vagy nem kielégítően valósulnak meg, hogy lehet azokat pótolni, az egyes feladatokat átvenni. Megoldásként szinte mindenhol a szakmai együttműködés, a szakmai párbeszéd erősítése szerepel javaslatként.

Azonban a hiányos, elégtelen feladatellátás jelensége dilemmát eredményez:

• Az ellátatlan feladat, tevékenység veszélyeztetheti a kapcsolattartás minőségét, akár a megvalósulását, így magát a hazagondozás folyamatát veszélyezteti, és ezzel egyértelműen sérülnek a gyermeki jogok, és a gyermek legfőbb érdekének teljesülése.  Amennyiben másik szereplő nem veszi át a feladat, tevékenység elvégzését, a gyermek az ellátórendszer hibás, elégtelen működése miatt nem kerül vissza vérszerinti családjába. 
• Amennyiben azonban más átveszi a feladatot, az eseti jellegből könnyen rendszer válhat, így nem csak a kompetenciahatárok sérülnek, hanem aránytalanul túlterhelődik a feladatot elvégző személy. 

A szakmai együttműködés, a szakmai párbeszéd erősítése önmagában nem szolgál megoldással az erőforrások hiánya okozta feladat ellátási anomáliákra.Szükséges lehet a feladatok újrastrukturálása, vagy új feladatellátási módok alkalmazása (pl.: csoportmódszerek).

Továbbá lehetséges, hogy a nagyobb hatékonyság, a markánsabb eredmény elérése érdekében érdemes párhuzamos feladatellátásban gondolkodni, Lásd: bekerüléskor szülő és gyermek felkészítése az gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi szakellátás részéről is. 

1. Kapcsolattartások tervezettsége

Minden szakirodalomban szerepel, hogy a hazagondozás egyik legfontosabb eszköze a kapcsolattartás. Leírják a kapcsolattartás fázisait (előkészítés, megvalósulás, a kapcsolattartáson történtek vagy a meg nem valósult kapcsolattartás hatásainak feldolgozása). 

A hazagondozással kapcsolatban megállapításra kerül, hogy annak tervezett folyamatnak kell lennie, a tervet, feladatokat felelősöket az egyéni gondozási-nevelési tervben kell rögzíteni. Azonban az is látszik, hogy a kapcsolattartásokkal szemben a megvalósuláson túli elvárásokkal nem igazán találkozni a szakirodalomban, célok megfogalmazására sor kerül, azonban a célok elérésének módjairól már nem esik szó. Továbbá szembetűnő, hogy a szakirodalmak is mintha elszigetelt alkalmakként tekintene a kapcsolattartásra, nem folyamatként, nem tervezett tevékenységsorozatként tekint rá. 

Felvetődött a kérdés, miszerint létezik-e, és ha nem, akkor megalkotható-e egy olyan protokoll jellegű eljárásrend, ami tartalmazza a kapcsolattartás folyamatának lépéseit, a lépésekhez tartozó feladatokat, szereplők és sorrendiség szerint.

1. Egyes feladatok, tevékenységek gyakorlati tartalma

A szakirodalomban felsorolt feladatok kiegészítése szükséges azok tényleges tartalmának, a megvalósításuk konkrét módjának kifejtésével. 

A „Hazagondozás – érdekellentétek és érdekegyezések a gyermekjóléti szolgálatok és a gyermekvédelmi szakszolgálatok nézőpontjából” című záró tanulmány részletesen foglalkozik a hazagondozás kérdéseivel, megállapításaiban is hasonló eredmény jutott, mint a munkacsoportunk, illetve javaslatként is értelmezhető célokat azonosított: az egyes szakterületek kompetenciáinak azonosítása és meghatározása, az egyes feladatkörök tisztázása, az ellenőrzési pontokat és az alkalmazott módszerek kifejezetten a hazagondozási tevékenység szempontjából történő meghatározása. A záró tanulmányban megfogalmazódik az igény egy szakmai szabályozó kidolgozásra arról, hogy az alap- és szakellátás pontosan hogyan működjön együtt a hazagondozás érdekében, azonban ez a tervezett szabályozó anyag csak a hazagondozás korai szakaszára (az első felülvizsgálatig) terjedne ki. 

Összegzés és javaslat

A munkacsoport tagjainak tapasztalati alapján három átfogó probléma azonosítható:

• a kapcsolattartás témaköre elválaszthatatlan a hazagondozás folyamatától, 
• a hazagondozás folyamata az ellátó rendszer szintjén esetleges, leginkább az egyedi vagy helyi együttműködések minősége és szorossága határozza meg, nincs kialakult egységes gyakorlat,
• a sikeres kapcsolattartás önmagában nem elégséges eszköz a hazagondozáshoz, a kapcsolattartások minőségének fejlesztésére a gyermekvédelmi szakellátási szakembereknek kevés eszköz és lehetőség áll a rendelkezésére. 

A fenti problémák megfogalmazásának hatására a munkacsoport tevékenységének fókusza a kapcsolattartás témaköréről a hazagondozás témakörére tevődött át. 

A hazagondozás folyamatában – a munkacsoport ülésein áttekintett szakirodalmak alapján – a legfontosabb tényező a folyamat tervezettsége, illetve a sikeres hazagondozás legfontosabb eszköze a kapcsolattartás. 

Az önmagában a kapcsolattartások megvalósulása a munkacsoportban részt vevő gyermekvédelmi szakellátási szakemberek véleménye szerint nem elégséges a sikeres hazagondozásoz. A hazagondozás csak a gyermekjóléti alapellátás, a gyermekvédelmi szakellátás és a gyermekvédelmi gyámok sikeres együttműködésében valósulhat meg, hiszen általában a sikeres hazagondozáshoz számos olyan egyedi feltételnek is meg kell megvalósulnia, ami a kapcsolattartások során nem érhetők el.  

A munkacsoport javasolja, hogy szükséges egy, a hazagondozás folyamatára irányuló eljárásrend kialakítása és bevezetése, ami fő irányaiban

• iránymutatást ad arra, hogy hogyan azonosíthatóak azok az esetek, ahol nincs lehetőség a hazagondozásra, illetve ezen esetekben milyen célok határozhatóak meg a kapcsolattartás tekintetében, 
• a hazagondozást időben limitált (kezdő és végponttal rendelkező) folyamatként határozza meg (ami természetesen a körülmények változása esetén újraindítható),
• meghatározza a folyamat lépéseit,
• a folyamatban résztvevők konkrét feladatait, kompetenciáit és felelőségeit, 
• a folyamat szereplői közötti együttműködés formáit és szakmai követelményeit. 

Egy ilyen típusú, több szerepelős folyamat szabályozására irányuló eljárásrend megalkotása nem lehetséges az összes érintett szereplő, szakmaterület bevonása és szakmai részvétele nélkül. Éppen ezért a munkacsoport javasolja a gyermekjóléti alapellátás, a gyermekvédelmi gyámi szakmai terület és a gyermekvédelmi szakellátás részvételével a hazagondozás folyamatának eljárásrendjének megalkotását, valamint az eljárásrend bevezetésének és alkalmazásának ágazat irányítói eszközökkel történő támogatását.