Senkinek nem engedik el a kezét

Bozó Zoltánné Ibolya a sors parancsára, egy családi tragédia után lett nevelőszülő csaknem harminc éve. Azóta már több mint húsz gyereknek egyengette a sorsát, a legtöbben a mai napig kapcsolatban maradtak vele. „Mindenki anyukája” olyan hivatást választott, amiben otthont, szeretet és odafigyelést adhat a rá bízott gyerekeknek.

Rendezett, emeletes ház áll Tömörkény központjában, itt él Bozó Zoltánné Ibolya gyermekeivel: most éppen tízen vannak, saját kisebbik fia mellett hat kicsit és három nagyobbat nevel. Aki bekerül ebbe a családba, annak legelőször azt kell megtanulnia, hogy a házban három fő gondolat a meghatározó: a szeretet, az elfogadás és a tisztelet.

Pakoljon ki mindenki

– Tulajdonképpen én testvérként kezdtem, édesanyám nevelőszülő volt, ebben nőttem fel. Aztán anyukám hirtelen megbetegedett, majd elhunyt, rám maradt négy gyerek. Fiatal voltam, huszonnégy éves, férjjel, gyerekkel. Arra gondoltam, hogy én ezt nem csinálom, nem akarok nevelőszülő lenni, láttam anyukámon, hogy se hétvégéje, se karácsonya nincs. A gyerekek összecsomagoltak, készültek arra, hogy elkerülnek a családunktól. Az utolsó este mindannyian sírtunk, akkor azt mondtam: a mindenségit, pakoljon ki mindenki, nem mentek sehova. Hát így kezdődött. Nem engedjük el a kezét annak, aki a miénk – emlékezett vissza Ibolya.

Majdnem harminc év, több mint húsz gyerek

Az első négy gyerek után szép sorban jöttek a többiek: Ibolya 1993 óta nevel gyerekeket, 2011 óta a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülőjeként. Az asszonyból árad a derűs nyugalom, hangos szót nem hallani a ház környékén. Az elmúlt csaknem harminc évben több mint húsz gyereket nevelt. Aki ebben a családban nőtt fel, azzal máig tartják a kapcsolatot, a gyerekek többsége itt lakik a környéken. Sőt, ahogy a most vele élő gyerekek beszélgetéséből elcsíptük, egyenesen azt tervezik, hogy megveszik a szomszédos házakat, és később majd ők vigyáznak az anyukájukra. Most tízen élnek együtt, a kilenc nevelt gyereke közül hat kiskorú, három pedig úgynevezett utógondozott, azaz olyan fiatal, aki már elmúlt tizennyolc éves. Ekkor eldönthetik, hogy maradnak a családban, vagy önálló életet kezdenek. A legtöbben otthonra találnak és maradnak Ibolyánál fiatal felnőttként is.

Borul a napirend

Ennyi gyerek mellett nyilván kell egy kidolgozott beosztás, egy jól kidolgozott napirend. – Terv az van, mondjuk az mindig borul – mondja nevetve Ibolya. – Ötkor kelünk, aztán kezdődhet a fürdőszoba előtt a sorban állás. A kicsiknek és annak, aki gyógyszert szed, kötelező a reggeli, a többieknek igény szerint. Aztán indulunk bölcsibe, óvodába, iskolába, délután pedig ugyanez visszafelé, aztán vacsora, általában külön időben. A legkisebbünk most lesz három éves, a legnagyobb pedig huszonhárom. Nálunk ez a természetes, hogy ilyen sokan vagyunk, ezt szoktuk meg. Aki a gyerekek barátjaként, barátnőjeként bekerült a családba, az is azt mondta, hogy „itt volt a világon a legjobb”. Azt gondolom, az elfogadás, a szeretet és a tisztelet tartja össze a családunkat. Néha nagyon könnyű, a rosszabb napokon pedig mindig történik valami apró csoda, valahonnan mindig kapok erőt – mondta el Ibolya.

Megadatott a nagy család

Az asszony három éve egyedülálló: válása volt az a pont, ahol úgy érezte, lehet, hogy nem tudja tovább csinálni. – Volt egy olyan pillanat, ahol úgy éreztem, lehet, hogy egyedül nem megy, de a gyerekek mellém álltak és segítettek mindenben. Nekik akkor kellett felnőniük. Egyébként sosem éreztem úgy, hogy ezt a hivatást fel lehetne adni, sőt megértettem édesanyámat, aki mindig azt mondta, hogy a nevelőszülőség nagyon klassz. Mindig is nagy családot szerettem volna, hát most megadatott, teljesen ez tölti ki az életemet. A legszebb dolog az benne, hogy otthont, szeretet, odafigyelést tudok adni annak, aki korábban ezt nem kapta meg. A gyerekek a legkisebb jóért is nagyon hálásak. Van olyan kicsink, aki először a simogatástól is összerezzent. Ezek a gyerekek nagyon vágynak a szeretetre, én pedig boldog vagyok, hogy ezt megadhatom nekik  – összegzett Ibolya.

A világ legszebb hivatása

A családban most két középsúlyosan fogyatékkal élő gyerek is cseperedik, így a többiek részéről is fontos az elfogadás, de a testvérek számára ez már természetes. A gyerekek átveszik a nevelőanyjuktól látott mintát: Ibolya mindig is jól bánt a speciális szükségletű kicsikkel, a szükséges végzettsége is megvan fejlesztésükhöz. Több gyermeket is szeretne még a családjába fogadni, úgy gondolja, amíg bírja, addig lesznek új csemeték is a tömörkényi házban. – A legfontosabbat, a családot tudjuk megadni ezeknek a gyerekeknek és láthatjuk, ahogy felnőnek, és értékes ember válik belőlük. Ezért gondolom, hogy a nevelőszülőség a világ legszebb hivatása – vallja Ibolya.