Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/Szent_dota_szsoktats_11.JPG

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató kiemelten fontosnak tartja, hogy lehetőség szerint minden gyermeke sportoljon, amihez minden feltételt biztosít. Idén nyáron több városban is intenzív kéthetes úszótáborban tanulják a vízbiztonságot a nevelőszülőknél illetve a lakásotthonokban élő gyerekek, ám van olyan település, ahol év közben is rendszeres az ingyenes úszásoktatás.

– Ha életet kell menteni, beugrok a vízbe elúszok és megmentem azt az embert - mondta a 12 éves Marco, arra a kérdésre, miért fontos, hogy megtanuljon úszni. Ő és a 8 éves Noel is Savanya Lajosné nevelőszülőnél élnek, aki elmondta, a gyerekek már két éve úsznak a Szent Ágota segítségével.– „Annyira megszerették, hogy közösen eldöntöttük szeptembertől kipróbálják a vízilabdát a fiúk. Főleg Noel nagyon energikus, vallom, hogy a rendszeres sport leköti a fölös energiáikat.”

A Csongrád-Csanád megyében élő gyermekek ugyanis rendszeresen járhatnak úszásoktatásra, hetente kétszer. A nevelőszülők Szegeden a Partfürdőre hordják őket, míg a lakásotthonban élők a Napfényfürdő Aquapolisban sajátítják el az úszás alapjait Ádándi-Kiss Gyula úszásoktatótól. – Kis csoportos foglalkozásokat tartok, ám mivel különböző korúak a gyerekek mindenkivel külön-külön foglalkozom – magyarázta a szakember.

A két csanádpalotai lakásotthonból 12-en jöttek úszni, a fiatalok két éve kezdtél elsajátítani az úszás alapjait, volt olyan, aki a vízbe se mert belemenni, mára már magabiztosan úszik. Sőt Gyula bácsi kifejezetten büszke Tibire, akit ő tanított, és ma már egy-egy edzésen 1000-1200 métert is leúszik, akár három úszásnemben is.  A 14 éves Lestyán Kálmán Alex rendszeresen sportol, úszni elmondása alapján már tudott, igaz csak mellen. – Gyula bá’ tanított meg a hátúszásra, percek alatt elsajátítottam, most azt gyakorlom majd – mondta magabiztosan a fiatalember, aki be is mutatta hátúszás tudását. Míg a fiúk a nagymedencében rótták a hosszokat, a lányok az alapokkal ismerkedtek a tanmedencében.

 – A gyermekvédelmi szakellátásra vonatkozó jogforrások lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltéséhez kapcsolódóan a sporttevékenységet teljes körűen támogassuk. Többek között ezért is alakította ki a szolgáltató mind a nevelőszülő hálózatban, mind pedig a gyermekotthonokban élő gyermekek számára a különböző ingyenes sportolási lehetőségeket. Az egyik legnépszerűbb sportág a labdarúgás mellett úszhatnak, asztaliteniszezhetnek és atletizálhatnak szervezett keretek között – fogalmazott Gera Edit, általános főigazgató-helyettes.

– Van olyan település ahol rendszeresek az oktatások egész évben, ám idén nyáron szolgáltatási területünk több településen is intenzív kéthetes úszótábort szervezünk, amikor szakemberek, úszóedzők segítéségével tanulhatnak meg a gyermekek úszni, vagy éppen fejleszthetik meglévő úszástudásukat. A belépők árát, az edzőket és minden eszközt, például úszószemüveget, úszósapkát a szolgáltató biztosítja – fogalmazott Váradi Márk, a szolgáltató sportéletrendért felelős dívizóvezetője.

Mélykúton egy ilyen intenzív úszótáborban tanulták meg a vízbiztonságot a nevelőszülőknél illetve a lakásotthonokban élő gyerekek. Az tábor utolsó napján Rábai Jánosné nevelőszülőtől megtudtuk, hogy a nálunk élő gyermekek, a 14 éves Lili, a 11 éves Lilla és a két 8 éves, Vanda és Dzsenifer is megtanultak úszni a két hét alatt, már a hosszában át is ússzák a medencét. Különösen büszke Lillára, aki már a harmadik alkalommal bekéredzkedett a mélyvízbe. A bácsalmási lakásotthonban élő Evelin a vízbe sem mert belemenni az első alkalommal, két hét elteltével viszont már ki sem lehet könyörögni a medencéből. – Valóban féltem az elején, ám Sztánkó Árpád edzőnk mellett biztonságban vagyunk, a mellúszást megtanultam már – mondta a 17 éves lány.

Gera Edit azt is elmondta, a Szeged-Csanádi Egyházmegye részére biztosított és a Szent Ágota Gyermekvédelemi Szolgáltató által felhasznált állami támogatás során a gyermekekhez közvetlenül juttatják el a rendelkezésre álló forrásokat szolgáltatások formájában. „A sportéletrend működtetése egy olyan országos intézményben, ahol hétezer gyermekről, fiatal felnőttről gondoskodunk, igazi csapatmunkát igényel a munkatársak részéről és ez teljes körűen megvalósul a szervezetünknél.”

A Dél-alföldi régióban, vagyis Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében most nyáron több mint 400 gondoskodásunkban lévő gyermek tanulhat meg ingyen úszni.



/media/uploads/images/post_upload/KC2415_1736.jpg
Pillanatképek az ÁGOTA® Futásról IV
/media/uploads/images/post_upload/DHE_6905.JPG
Pillanatképek az ÁGOTA® Futásról III
/media/uploads/images/post_upload/BC5K0759.jpg
Míg a legfiatalabb nevező alig 10 hónapos, addig a legidősebb közel 73 éves volt az ÁGOTA® Futáson!