Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/0724_bizalom_67.jpg

Háromszáz gyermek és kétszáz segítő – ötszáz szív dobbanása idén az ÁGOTA Tábor

A XXIV. ÁGOTA táborban vakációzók döntő része először vesz részt a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedők nyári találkozóján. Az idei program a Szent Erzsébet Gyógyító táborok részeként valósul meg, de a rendezvény terapeutikus jellege a kezdetek óta adott. Mindezt a prevenció és a hátránykompenzáció jegyében teszik. 

-Az ÁGOTA tábor jótékony hatása abban rejlik, hogy az együtt töltött tíz nap után más minőségben gondolhatnak saját magukra, a helyzetükre a gyerekek – kezdi a program első napjainak értékelését Kothencz János. A szegedi székhelyű ÁGOTA Alapítvány alapítója tájékoztatása szerint az ország 16 megyéjéből érkeztek ide, lakásotthonokban és nevelőszülőknél élők, akiknek egy közös nevezőjük van: a családból kiemeltség. Megtudtuk azt is, eddig olyan élményprogramokkal lepték meg őket, amelyek megéreztették velük a szeretetteljes közeget. Ilyen volt a munkatársi Ki mit tud? vagy a habparty, a mókás vetélkedők, a sportversenyek. Erre az oldottságra épülve kezdődik el a teraputikus munka, ami csoportokban zajlik. - Mi erőfeszítéseket teszünk a feszültségeik feloldására, hogy aztán merjék kimondani, ami bennük van – teszi hozzá a gyermekvédelmi szakértő.

A bizalom csodákra képes 

-Nagyon durva körülmények között gyerekeskedtem, csak, hogy érzékeltessem: egy függöny volt az ajtó és egy pokróc az ablak a házunkon. Innen kerültem a lakásotthonba. Nem jártam iskolába, nem hallgattam senkire, sokszor nem is aludtam ott. Addig, amíg egy nevelő meg nem kérdezte, hogy mi bajom van, ki bántott? Emlékszem, nem is tudtam válaszolni, csak folyt a könnyem. Sokat beszélt velem, megnyugtatott, hogy segít nekem, amiben tud. Akkoriban bukás szélén álltam a suliban, ma már két szakmám van, és most itt vagyok a táborban autentikus segítőként – mondta Jónás Patrik azon a témafelvezető foglalkozáson, amelyet Kothencz János irányított és a bizalom, valamint a kiszolgáltatottság  érzésének megfogalmazását és feldolgozását készítette elő.

Kothencz János szerint az ilyen gyerekek esetében az, ha bizalommal ajándékoznak meg egy felnőttet, hasonlít a Bibliában olvasható özvegyasszony két filléres adományához: ez az egyetlen gazdagságuk, amit a legnagyobb ajándéknak kell tekinteni. A gyermekvédelmi szakemberek dolga az, hogy kiérdemeljék ezt a bizalmat. A táborban tíz napon keresztül az alapítvány önkéntesei és terapeuták teljesítenek karitatív szolgálatot, többségüknek ez már a sokadik tábora, de mindig vannak köztük újak is.

Már néhány nap után látható a változás

-Nagyon mély érzésekkel gazdagodtam már ez első három napban – mondja Damásdi Melinda, aki a nagykátai lakásotthonban dolgozik. Tavaly kezdett megismerkedni az ÁGOTA közösség szellemiségével, ez az első alkalom, hogy részt vesz a táborban. Szerencsésnek tartja magát, hogy itt lehet, mert személyesen tapasztalhatja meg az élmények hatását. – A bizalomról szóló terápiás foglalkozás maga volt a csoda, mert a csoportunkban lévő, korábban befelé forduló fiatalok, akikből néhány szót is nehéz volt kihúzni, közlékennyé, és nyitottabbá váltak. Nagyon kíváncsi vagyok arra, mennyit változnak majd a tábor végére.

Élmények és terápia kéz a kézben: a gyógyító tábor folytatódik

A terápiás munka az értékek és normák valamint a jövőkép témájának feldolgozásával folytatódik. Ez arra ébreszti rá őket, hogy a mindennapokban megélt nehézségeket milyen sokrétűen lehet kezelni. -A terapeutikus utat együtt járjuk végig, az élményprogramok és a csoportos foglalkozások egymás hatását erősítik, így történik meg bennük az a csoda, amit az ÁGOTA Táborok varázslatának szoktak tartani – zárja gondolatait Kothencz János. 

Köszönjük a MOL Alapítvány és az EMMI támogatását!

/media/uploads/images/post_upload/KCS_9413.jpg
Újra menő frizurákkal csaltak mosolyt az ÁGOTA Közösség fiataljainak arcára
/media/uploads/images/post_upload/BC5K3990.jpg
800 gyermekben ébresztünk reményt
/media/uploads/images/post_upload/Heti mott_2024.png
Heti mottó