Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/Nvtelen.png

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális- Család és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága, az ország valamennyi megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálata és gyermekvédelmi rendszere, valamint számos civil szervezet fogott össze azért, hogy a lehető legtöbb családja nélkül élő gyermek és fiatal az intézeti típusú otthonok helyett befogadó–nevelőszülőknél élhessen. Méltán igaz a Tamási Árontól vett idézet, miszerint “Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Úgy véljük, mindannyian tapasztaltuk már életünk során, milyen kiszolgáltatottnak, talajvesztettnek lenni. Különösen szívet tépő, ha mindezt egy gyermek kénytelen megtapasztalni. Az otthon, a család a biztonságunk alapvető színtere, ahol elfogadnak, szeretnek bennünket, ahol először megtapasztaljuk a helyünket a világban. Akadhatnak olyan élethelyzetek, amikor egy gyermek ilyen-olyan oknál fogva nélkülözni kényszerül mindezt a stabil hátteret. Azok az emberek, akiket megszólít egy ilyen krízishelyzetbe került gyermek sorsa, felismerik mindezt és vállalják a nevelőszülői, befogadó szülői hivatást, mindenképpen tiszteletet érdemelnek. Hiszen nem csupán az aktuális sorsállapot rendezésében nyújtanak segítő kezet, de a sebek gyógyításával a gyermek egészséges felnőtté válásában, jövőképének alakulásában is komoly szerepet töltenek be. A leghatékonyabb családpótló közeg maga a család. Mindazonáltal ez nem egyirányú folyamat, kölcsönösségen alapul, hiszen amikor egy gyermek újra megéli szerethetőségét, elfogadhatóságát, biztonságban érzi magát, mindezt visszatükrözi. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen választott kapcsolattal mindkét fél valódi értékekkel gazdagodik. Persze biztosan lesznek nehezebb helyzetek, ahogyan ez egyébként minden átlagos családban is gyakran előfordul, hiszen – lássuk be- ez egy némileg speciális helyzet. Előfordulhatnak, különösen a kezdeti időkben súrlódások. Egymáshoz kell csiszolódni, a felkészítő tanfolyam is ezekre a felmerülő nehézségekre készít fel, ahogyan a szülőket a későbbiekben folyamatosan támogató nevelőszülői tanácsadók és pszichológusaink is segítik. “Minden gyermeknek családban a helye". Triviális ténynek tűnik, ám Magyarországon 21 500 gyermek él valamilyen módon gyermekvédelmi gondoskodásban, igaz mára már 59 %-ban nevelő, illetve befogadó szülőknél, de 41%-uk még mindig intézeti ellátásban. A viszonyokra tekintettel mindenképpen szerencsésebb lenne, ha ez az arány a jövőben változhatna és minél több gyermek családi biztonságban nőhetne fel. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány jelenlegi kampányával is azt a közvetítő feladatot vállalta fel, hogy csatornája lehessen ennek a szándéknak. –mondta el a jó szándékú ügy egyik támasza, segítője. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az ÁGOTA országos kiemelkedően közhasznú alapítvány munkatársai komoly energiát fektetnek arra, hogy Szeged városában is egyre több gyermek élhessen gyermekotthon helyett családban. Kothencz János elmondta, hogy Szeged gyermekvédelmének jelene és remélt jövője nem értékelhető annak igen értékes múltja nélkül. Hiszen, olyan szakmai kiválóságok képviselték – és többen még ma is ezt teszik – a szegedi gyermekvédelem ügyét, mint: Hajdú Olívia, Galambos László, Barcsi Antal, Györki Péter, Szügyi János, Balogh Zsolt, Pál Melinda, Mitykó Judit, Révai Istvánné Gabriella, Balog Mária, Bocskárné Mészáros Ilona, Lantos István, Keresztény László, Berta László, Beőthy-Fehér László, Sütő Péter, Szénási László, Dr. Mezei Róbert, Fáyné Dr. Dombi Alice, Váriné Feró Mária, Dr. Sávai János, Igazné Dr. Prónai Borbála, Dr. Ványai Éva, Dr. Szűcs Péter, Király Endréné Zsuzsanna, Novkov Veszelinka, Majláthné Lippai Éva, Pósáné András Katalin, és természetesen még sokan mások. Nemcsak a szakmai tisztelet miatt, de a felsorolt és az itt fel nem sorolt kollégáknak is csak köszönetet lehet mondani mindazért az emberi odaadásért, amit a szegedi gyermekekért tettek és tesznek. Napjainkban komoly kihívásoknak kell megfelelni azért, hogy a kor kívánalmainak legmegfelelőbb színvonalú gondoskodást kaphassák a gyermekek és fiatalok. Beőthy-Fehér László a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató igazgató helyettese elmondta: a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató országos hatáskörben a hazai gyermekvédelem legnagyobb ellátási területre kiterjedő szakellátást biztosító intézményhálózata. Ennek módszertani szakmai szimbiotikus partnere az ÁGOTA Alapítvány. Célkitűzéseink között megkülönböztetett hangsúlya van a nevelőszülői hálózat bővítésének. A nevelőszülői toborzásunk során, a saját szülei gondoskodását nélkülöző gyermekek családban történő nevelkedéséhez olyan jelentkezőket szeretnénk megnyerni, akik alkalmasak az örömforrás-teli családi lét biztosítására. A nevelőszülők tevékenységének számottevő a személyiségépítő szerepe, hiszen a gondoskodásukra bízott hányatott előéletű gyermeknek a közös családi élmények hatására életre szóló szereptanulási mintákat tudnak adni. A nevelőszülői elhelyezésnek a legfontosabb előnye, hogy a családi mintanyújtás intenzív érzelmi kapcsolata optimális mértékű biztonságérzetet eredményezhet. A személyre szóló megkülönböztetett törődés biztosíthatja a szükséges személyiségfejlődést. Tartósan kötődhet egy személyhez és számíthat annak önzetlen segítségére. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szakmai programjában kiemelt szerepet szánunk annak, hogy a gyermekek számára a legjobb és legoptimálisabb esélyt nyújtó ellátást tudjuk realizálni, ennek érdekében egyértelműen meghatározzuk a munkatársak szakmai és emberi szerepét. Az a felnőtt, akinek a hibás szocializáció következtében nem teljesültek a szükségletei gyermekkorában, az folyamatosan olyan élethelyzetet teremt, ahol ismételten megélheti a korábbi bántalmait és elutasításait, ezért definiáljuk az eredményességet, a hatékonyságot, mérhetővé tesszük az alkotó típusú szakmai tevékenységet és biztosítjuk a pozitív személyiségfejlesztés feltételrendszerét. A nevelőszülők tevékenységéhez a szakmai segítséget az intézmény a nevelőszülői tanácsadók közreműködésével biztosítja. A nevelőszülők felkészítése során beépítettük a KÁSZPEM® csoportmódszert és pedagógiai rendszert, amely esélyt nyújt a változásra, a fejlődésre és lehetőség lehet a lelki sebek gyógyulásra is. A KÁSZPEM® rendszer, a professzionálisan ezt alkalmazni képes szakember kezében a remény eszköze. A nevelőszülői hivatásvállalásról Angyalné Mucsi Erika így mesélt: Hogy miért vagyok nevelőszülő? 44 éves férjezett nő vagyok, a férjemmel együtt 6 állami gondoskodásban részesülő gyermek szülői, nevelői vagyunk. 14 évvel ezelőtt került az első gyermek a családunkba. Két saját fiú után nagyon szerettünk volna egy kislányt is. Mivel nekem már nem ajánlottak több terhességet, így úgy döntöttünk, otthont és családot adunk egy olyan kislánynak, akinek ez nem adatott meg. A szüleim szintén nevelőszülők voltak, miután a nővérem és én már nem éltünk otthon, két fiút fogadtak az otthonunkba és a szívükbe-szívünkbe. Így nem volt nehéz döntést hozni. A pici lány intézményi elhelyezésből került 4 évesen hozzánk. Ő volt az első nevelt gyermekünk, ma is velünk él még. Azóta hárman már a nagykorúság elérése után kirepültek, egy babát örökbe fogadó szülőkhöz gondoztunk. A nagyok kisebb kitérők után visszataláltak a családhoz, jó és szoros kapcsolatot ápolunk velük ma is. Nem várt, de annál szebb ajándékként született egy kislányunk is, aki már nagycsaládba érkezett. A hivatásom jobb végzése érdekében tanulni kezdtem, egészségfejlesztés szakon végeztem a SZTE Juhász Gyula Pedagógusképzőn. A mindennapi életben folyamatosan használom az ott megszerzett tudást. A családban élő gyerekek mindegyike különleges és egyedi, ezért a velük való bánásmódnak is annak kell lenni. Sok figyelmet, törődést, megértést igényelnek. A családba kerülésüket megelőzően bizony már rengeteg negatív élményt szereztek, sebzettek és bizalmatlanok, és pont ezért nagyon-nagyon szerethetőek. Hivatásomat tekintve ANYA vagyok. Én vagyok a takarítónő, a szakács, a mosónő, az ápolónő, a pedagógus. Heti 168 óra munkaidő. Miért? A családomért. A gyerekeimért. Mindenért. Az ötös jegy okozta boldog mosolyért, a csokis tálat kinyaló, "Imádom ezt a boldog gyermekkort!" beszólásért, a betegen hozzám bújó, vigaszt kereső ölelésért, a letörölhető könnyekért és a felszabadult kacagásért vagy a kificamított boka fájdalmán átmosolygó "Anya, azt mondtad legyek gyerek és élvezzem!" mondatért. A hófehér báli ruhába bújt kamaszból elősejlő nő ígéretéért, a tovább tanulás útját keresőért, a szakmunkás bizonyítványt hazahozó diadalittas öröméért. Ez az, ami erőt ad a mindennapokhoz. A legnehezebb és legszebb feladat mégis az, ha sikeresen hazagondozunk egy gyereket, mert minden gyereknek a vérszerinti családban van a legjobb helye, és az az egyik legfontosabb feladatunk, hogy ebben minden lehetséges módon segítsük a nálunk élő gyerekeket. Befogadni, elfogadni, majd elengedni. Bodor Jánosné nevelőszülő többek között így fogalmaz a nevelőszülői hivatás fontosságáról: A nevelőszülői hivatásom nekem az az anyaság (akár vérszerinti, akár nevelt), amely csodák átéléséhez segít engem. Ez mindig átsegít az adódó gondokon, kreatívvá, leleményessé, fiatalossá tesz. A szeretet a családunkban nem vendég, hanem állandó társunk. Csodálatos dolgokat élünk át minden nap a férjemmel. Az állami gondoskodásban élő, de nálunk nevelkedő gyermekeknél átéltük újra és újra a különböző életkorokat, játékokat, társkereséseket, satöbbi. Minden nap láthattuk a megelégedettségüket, a biztonságérzetüket, a kisebb-nagyobb titkaiknak is tudói lehettünk. Kiváltságos helyzetként élem meg, hogy ennyi gyermeknek lehetek biztos pont az életében, hogy nagycsaládosok lehetünk, hogy minden nap új kihívás. Pörgős az életünk, bár fitten tartanak már azzal is, hogy viszont szeretnek, megbíznak bennem, elfogadnak, és közösen élhetjük meg a sikereket. Nekem nagyon nagy lelki gazdagságot nyújt a nevelőszülőség, melyet csak az tud megélni, megtapasztalni, aki ezt a gyönyörű élethivatást választja, és eljön közénk. A gyermekeim nem jobbak vagy rosszabbak, mint bárki más saját gyereke, egyszerűen csak gyermekek, akik szeretetre, elfogadásra, megértésre vágynak. Családunkban a jókedvnek meghatározó szerepe van, móka és kacagás, felszabadultság, összetartás jellemzi az egész családot. Szeretném felhívni minden jóakaratú ember figyelmét arra, hogy akinek van hite, lehetősége, és sok szeretete, az tegye meg bátran a lépést afelé, hogy a családjukból kiemelt gyermekeket, mint a jövő nemzedékéhez tartozókat bátran fogadja be és nevelje fel, szeretetben. Fontos, hogy elfogadással viseltessünk e fiatalok iránt, nemtől, kortól és etnikai hovatartozástól függetlenül. hajoljunk bátran közelebb hozzájuk, vegyük észre őket, és hiszem, hogy így szebb lesz a világ." Szügyi János, a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója elmondta, hogy minden családból kiemelt gyermek számára valahol egészen biztosan van egy jó szándékú befogadó szülő. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat közös erővel nevelőszülői hálózatot fejleszt, és várják mindazok jelentkezését, aki szívesen gondoznának, nevelnének saját családjukban gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket. Balogh Zsolt, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szakmai igazgatóhelyettese ugyancsak a nevelőszülői hivatás fontosságára hívta fel a figyelmet, ugyanakkor hozzátette, hogy nemcsak az egészen kis gyermekek, de a tőlük korosabbak, a nagyobbacska fiatalok is ugyanúgy nevelőszülői családokba kerülhetnek. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató munkatársai és valamennyi gyermeke, fiatalja, külön háláját fejezi Dr. Kiss-Rigó László püspöknek, a Szeged-Csanádi Egyházmegye főpásztorának, és Soltész Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális- Család és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága vezetőjének, valamint B. Nagy László Csongrád Megyei Kormány-megbízottnak, és Tápai Péternek a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ vezetőjének.Köszönet, Dr. Mezei Róbertnek a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala vezetőjének, és valamennyi munkatársának. Köszönet Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának és munkatársainak, és nem utolsósorban köszönet minden szegedi lakosnak, akik támogatják és segítik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermekeit és fiataljait. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató arra buzdítja Szeged város minden jó szándékú, befogadni képes családját, hogy bátran tájékozódjanak a nevelőszülői hivatásvállalásról, vagy akár az örökbefogadás lehetőségéről. Mindezt megtehetik személyesen itt, Szegeden is, a Bal fasor 6. szám alatti központi épületben, vagy érdeklődhetnek a 06-62-432-032, ill. 06-20-2844-727-es telefonszámokon is. E-mailen is lehet jelentkezni a neveloszulocsongrad@uj.szentagota.hu címen, Hajdú Olíviánál, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülői hálózatának vezetőjénél. Kothencz János főigazgató véleménye szerint társadalmunk jövőbeli gyermekvédelmi szakellátási struktúrája alapvetően a befogadó, nevelőszülői hivatásvállalásokra kell, hogy épüljön. Ezzel együtt nagyon nagy felelősség az is, hogy egyre professzionálisabbá váljanak mindazok, akik ilyen hivatást szeretnének megélni. Bár kétségtelenül a befogadó, gondoskodó attitűd kell, hogy jellemezzen mindenkit, de az nélkülözhetetlen, hogy mindenki tudatában legyen annak, hogy a családjukból kiemelt gyermekek és fiatalok traumatizáltak és bizalmukban is megtépázottak. Fontos a nevelőszülők együttműködő képessége és készsége a gyermekek és fiatalok hozzátartozóival, családtagjaival. Ahol az megvalósítható, ott az eredeti családba való hazagondozás az elsődleges cél. Ezt nemcsak támogatni szükséges, de hinni is abban, hogy a gyermekek hazagondozhatóak is lehetnek. Az a legjobb szakellátás, ahol nincs gyermek. Sajnálatos oka a mi hivatásvállalásunknak az ő hányatott sorsuk. Mindent meg kell tennünk azért, hogy eleve ki se kelljen emelni a gyermeket a családjából, de ha erre valamilyen oknál fogva mégiscsak sor kerül, a lehető legrövidebb időn belül képesek legyünk hazagondozni. Mindez persze nemcsak a szakellátás feladata, hanem az egész társadalom összefogásán múlik. Nem csupán általánosítani kívánom a felelősséget, de hiszek is abban, hogy ha kicsit komolyabban vesszük az állami gondozottak ügyét, és ha valamit teszünk az ő sorsukért, talán kicsit jobbá tehetjük mindazt, ami körülvesz bennünket. Köszönjük a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató valamennyi nevelőszülőjének azt a mérhetetlenül sok áldozatvállalást, amit meghoznak nap, mint nap fiataljainkért, valamennyi nevelőszülői tanácsadónknak, és az összes munkatársunknak, akik támogatják mindebben a nevelőszülőket, és köszönjük valamennyi szegedi és nem szegedi szakembernek is, akik elsősorban jó emberekként tettek és tesznek a hazai gyermekvédelem igazi céljáért. A legfontosabb, amit adhatunk, hogy megtapasztaltassuk, az érdemeiktől függetlenül elfogadhatóak és szeretetre méltóak az állami gondozott fiatalok is. Abban a kiszolgáltatottságban, amit nap, mint nap átélnek, a társaikká válhatunk. Úgy gondolom, a gyermekvédelmi szakellátás jó tanulóiskolája is mindannak, hogy miként válhat a jó szándékú ember támaszává bajba esett embertársának. A nevelőszülői hivatásvállalás társadalmi üzenete nem több, mint amit egyébként magunknak is kívánnánk a nehéz hétköznapokban: hogy a bajba esettségünkben se legyünk egyedül.          

/media/uploads/images/post_upload/2108278185_Kothencz.jpg
Magas rangú állami kitüntetés Kothencz Jánosnak
/media/uploads/images/post_upload/0724_bizalom_67.jpg
Háromszáz gyermek és kétszáz segítő – ötszáz szív dobbanása idén az ÁGOTA Tábor
/media/uploads/images/post_upload/Kszpem alaptanfolyamhoz kp.jpg
KÁSZPEM alaptanfolyam