Oldal betöltése folyamatban...
EN | HU
Számlaszám: OTP Bank 11735005-20550806
/media/uploads/images/post_upload/GOTA_25_19.jpg

Az alapítók, valamint a közösséghez a kezdetekben és az utóbbi években csatlakozók együtt nyitották meg a település kapuját a következő 25 év, és a közös folytatás előtt. A Bács-Kiskun megyei terület néhány hónap múlva benépesül, jövőre már itt rendezik a közösség legnagyobb programját, az immár 25. ÁGOTA tábort.  

- 1996 december 6-án hívtam életre az ÁGOTA közösséget, azzal a céllal, hogy reményt ébresszünk, jövőt mutassunk és a bizalom sebeit gyógyítsuk ott, ahol a kiszolgáltatottság az úr. Köszönöm minden önkéntes társunk jószívűségét, áldozatát és az ügyünk iránt tanúsított hűségét. Köszönöm a Jó Isten kegyelmét is, hogy mindezt kiteljesítette. Folytatjuk a küzdelmet a családjukat vesztett minden gyermekért, fiatalért – hangsúlyozta a születésnapon Kothencz János, az alapítvány alapítója.


A karitatív csoport létrehozásakor egy maroknyi csoport - zömében főiskolás fiatal - tett hitet amellett, hogy a nehéz sorsú, veszélyeztetett, állami gondozásba került gyermekeket minden lehetséges módon támogassa. A cél ma is ugyanaz, de nagy utat jártak be az eltelt negyed század alatt. A már maguk is szülővé vált alapítók mellé sok száz önkéntes, támogató csatlakozott és országos méretű, a gyermekvédelmi szakma területén is jó példával elől járó közösséggé vált. 

Az ÁGOTA Alapítvány ma már az ország minden megyéjében jelenlévő civil szervezetként élményprogramokkal és személyes segítségadással támogatja a veszélyeztetett, és védelembe vett gyermekeket és fiatalokat.

Céljuk a 25 év alatt sem változott: megmutatni a társadalom számára, hogy a gyermekvédelemben felnövő gyerekek ugyanolyan értékesek, mint családban élő társaik, és ők is képesek megállni helyüket az életben. Erre sok száz, az elmúlt 25 évben jóra fordult gyermeksors ad igazolást. 

Tass-Alsószenttamáson a szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központ székelykapuját már az új generáció tagjai nyitották ki, köztük az állami gondoskodásban felnőtt Erdei Márk, aki 16 éve segíti sorstársait. – Megtiszteltetés számomra, az, hogy az ÁGOTA Alapítvány jövőjének részese lehetek, céljait, terveit segíthetem – vallja a fiatalember. 

Az évfordulós ünnepségen, ahogy Márk, úgy a közösség többi tagja is újra hitet tett amellett, hogy a jövőben is a nehézsorsú gyermekekért dolgoznak tovább. 

/media/uploads/images/post_upload/KCS_9413.jpg
Újra menő frizurákkal csaltak mosolyt az ÁGOTA Közösség fiataljainak arcára
/media/uploads/images/post_upload/BC5K3990.jpg
800 gyermekben ébresztünk reményt
/media/uploads/images/post_upload/Heti mott_2024.png
Heti mottó